Minden, ami az első benyomáshoz kell

2017.júl.10.
Írta: Bodnár Gyöngyi Gina Szólj hozzá!

Ki vagyok én?

Elérkezett az idő, hogy az írásaim mellé magamról is írjak néhány sort.

Az életkorom nem releváns, de felneveltem két gyermeket, kijártam két egyetemet – bár az egyik akkor még főiskola volt – és keresem a következő volt férjemet.

 

Tizenvalahány évvel ezelőtt a kezembe került egy könyv az arcolvasásról. Szerelem volt első látásra, ami a mai napig is tart. Azóta elolvastam szinte minden forgalomban lévő könyvet a témáról, amit meg nem tudtam könyvekben megtalálni, azt megtanultam egy kineziológustól. Mert nekik az arcolvasás a mai napig tananyag.

Mellette, ha már emberi viselkedésről van szó, akkor megtanultam a testbeszédet is. Olvastam mindent, amit találtam, oktatták egyetemen kommunikáció előadáson, vizsgáztam is belőle.

Mikor már azt éreztem, eleget tudok, elkezdtem figyelni az embereket. Miután már a családot kielemeztem, és mindent megtudtam róluk, és ők is saját magukról.

Először én néztem őket… aztán ők engem, hogy mit bámulom őket annyira. Átéltem néhány kínos pillanatot, helyzetet.

Nemrég elővettem az összes könyvet, jegyzetet, amim van, és elkezdtem beleírni egy füzetbe. Jó nagy füzetet vettem. Rendszerezem a tudásom, és átismétlem, amit eddig tanultam.

 

Most már csak olyan vállalkozó szellemű, bátor emberkékre lenne szükségem, akik megengedik, hogy az arcvonásaik alapján jellemzést készítsek róluk.

Tudják, gyakorlat teszi a mestert. Havonta három embernek ajándékba elkészítem az elemzését, ha vállalja, hogy küld nekem igazolványképet szemből és profilból, egy teljes alakos képet, és egy képet a kezeiről. És az elemzés kézhezvétele után visszajelez, hogy az mennyire volt pontos.

Címkék: Rólam

Álommeló

alommelo.jpg

A gyerekek nagyon különbözőek tudnak lenni: csendesek, szószátyárok, örökmozgók, kíváncsiak, és még sokáig sorolhatnám. Egy valami azonban közös bennük. Előbb-utóbb felnőnek. Az, hogy milyen felnőtt lesz belőlük, nagyrészt a szülőkön is múlik.

 

Régebben sokat hallottam, hogy a gyerek olyan, mint egy számítógép üres merevlemeze. A szülő feladata – felelőssége, hogy azt megtöltse tartalommal. Más szóval: a gyerek olyan lesz, amilyenné a szülő teszi.

Ezzel én vitába szállok. Minden gyerek kifejlett tulajdonsággal, személyiséggel születik. A szülőnek az a feladata, hogy ezek a tulajdonságok tudatosuljanak a gyerekben, és a lehető legjobban használja ki őket. Felfedezze, hogy ő miben a legjobb, és azon a területen pozitív eredményeket érjen el.

Van, akinek a szülei felismerik a gyerek adottságait, tudják motiválni, más szülők mellett pedig csak felnő a gyerek, minden különösebb esemény nélkül.

Az, hogy a gyerekek nagy része 14 éves korára nem tudja, hogy mivel akar foglalkozni elkövetkezendő életében, az a szülő és az iskola együttes felelőssége. Valamelyik fiatal határozott célokkal indul neki az életnek, tudja mit akar csinálni és azt is, hogy hogyan, valamelyik pedig még az egyetemen is évente változtatja a szakokat, mert még mindig nem találta meg a hivatását.

Az arcolvasás nem biztos, hogy meg fogja tudni mondani a szakmát, amit tanulnia kell, és élete végéig benne dolgoznia, de fokozatosan terelni tudja a felé a terület felé, ahol majd megtalálja a neki való legjobb szakmát. Ami érdekelni fogja, amit szívvel lélekkel fog csinálni. Ehhez pedig szerintem soha sincs késő.

 

Arcolvasás a mindennapokban

Az arcolvasás, tudományos nevén fiziognómia, nem korlátozódik szigorúan csak az arc területére: a testarányok, a láb, valamint a kéz ujjainak méretét is magában foglalja.

 

Az arcunkon világosan látszik, mely tulajdonságokat örököltük apukánktól, és melyiket anyukánktól. Ha rossz volt a házasságuk az eltérő természetük miatt, az is látszik rajtunk. Én apukámtól a kritikai érzékemet örököltem, amiért nagyon hálás vagyok neki. Amikor olvasok egy szöveget, a benne lévő hibákat, legyen az helyesírási vagy fogalmazási hiba, azonnal megtalálom benne. Köszi apu!

 

Anyukámtól is örököltem jó dolgokat, az ő kettejük tulajdonsága tesz azzá, aki vagyok.

 

Az arcomra van írva, hogy egyszerre érdekelnek a humán és a reál tárgyak, a lábaim méretéből látszik, hogy utálok állni, a ujjaim hosszából, hogy inkább irányítani szeretek, és kerülöm a kockázatokat. Sok mindenben toleráns vagyok, jól kijövök az emberekkel, szeretem az ismerőseim megajándékozni, és döntés előtt alaposan átgondolom a dolgokat.

 

Miért jó, hogy ezeket tudom magamról? Inkább úgy fogalmazok, hogy jó lett volna, ha ezeket hamarabb tudom magamról. Akkor nem 30 évesen találom meg a hivatásom, nem tartok a sokadik munkahelyemnél, és nem lenne mögöttem egy zátonyra futott házasság.

 

Mindenre jó az arcolvasás? Nem, nem mindenre. Segít jobban kijönni a kollégákkal, előre tudhatjuk, milyen tárgyalási technikát alkalmazzunk, főnökként segít azt az alkalmazottat megtalálni, akivel hosszú távon együtt tudunk működni. Könnyebbé teszi az életünket, az emberi kapcsolatainkat. Ez pedig már majdnem olyan, mintha mindenre jó lenne.

Címkék: Arcolvasás

Arcodon a jellemed

arcodonajellemed.jpg

Amikor először vettem a kezembe arcolvasással foglalkozó könyvet, és az embereket figyelve rájöttem, hogy mind igaz, amit benne írnak, úgy voltam vele, enyém a világ, minden embert ismerni fogok.

 

Aztán feltettem magamnak a kérdést: Miért akarok én mindenkit ismerni? Miért jó az nekem, ha mindenkiről tudok mindent?

 

Napokat töltöttem egy-egy arcvonás keresésével a neten található képek között, de még ezek után sem jöttem rá, hogy fogom ezt a tudást hasznosítani. Mihez hasonlítsam az arcvonásokat?

 

Beletelt néhány évbe és egy tanfolyamba, mire rájöttem, hogy én vagyok a kulcs. Először saját magam kell megismernem, és amikor ez már megtörtént, magamhoz kell hasonlítanom az embereket. Saját magamhoz kell viszonyítanom, hogy valaki például beszédes, hallgatag, milyen az önbizalma, szereti-e a kockázatokat vagy éppen túlontúl óvatos.

 

Jó kis kaland volt. De nem csak magam ismertem meg, hanem a szüleimet is. Mivel az arcvonásainkat tőlük örököltük. A felét anyukánktól, a másik felé apukánktól.

 

Az arcvonásainkban benne van minden. Valamikor több is, mint amit mi tudunk saját magunkról. Sok esetben csak azt tudjuk, hogy bizonyos helyzetben hogyan viselkedünk, és csak később, az arcvonásaink alapján derül ki, hogy miért.

Mire használható az arcolvasás? Útmutatást ad párkapcsolatokban, gyereknevelésben, pályaválasztásnál, munkahelyi konfliktusoknál, segít jobban együttműködni munkatársainkkal, problémamentesebbé teszi emberi kapcsolatainkat, segít az üzleti életben.

 

De leginkább segít megismerni önmagadat. És önmagadon keresztül az egész világot!

Címkék: Arcolvasás

Adjam, ne adjam...

Anyukám világ életében adakozó volt. Ha valamelyik ismerősének szüksége volt valamire, és neki volt olyan, éppen használaton kívül, akkor elajándékozta. Ha valami feleslegessé vált nálunk, nem őrizgette, szinte azonnal talált valakit, akinek odaadhatta.

 

Azok az emberek, akiknek vastagabb az alsó ajkuk, mint a felső, szeretnek ajándékokat adni.

Igen, hölgyeim, ha a párjuknak vastagabb az alsó ajka, akkor többször is előfordulhat, hogy kapnak tőle virágot, csokoládét, apró meglepetéseket. Csak úgy, minden hátsó szándék nélkül. Ezek az emberek szükségét érzik az adakozásnak.

 

A vastagabb alsó ajakkal rendelkező kollégák azok, akiktől számíthatunk születésnap, névnap alkalmából meglepetés ajándékra.

 

Én is ilyen ajakkal rendelkezem, mint anyukám. A családban szerintem én vagyok az egyetlen, aki tudom mindenkinek a születésnapját, névnapját, és nem felejtem el sosem. Lehet, ajándék vásárlásig nem mindig jutok el, de köszöntést, és jó kívánságot mindig kapnak.

 

Akkor sem kell elkeseredni, ha párunknak vékony az alsó ajka. Attól, hogy nem halmoz el minket ajándékkal, attól még ugyanúgy szerethet minket. Ilyenkor a legegyszerűbb ősi módszerhez kell folyamodni: szólni kell a drágának, hogy szeretnénk, szükségünk van rá, hogy időnként kapjunk tőle egy szál virágot, vagy valami apróságot.

Ő ezt magától nem fogja tudni, nem érez rá késztetést. Neki a naptárjába is be kell írnunk a születésnapokat, családi ünnepeket, különben elfelejti.

 

Egy tipp: ha karitatív szervezetnél dolgozunk, adományt akarunk gyűjteni, és a felkeresett cég főnökének, vagy akivel tárgyalunk, az alsó ajka vastagabb, akkor számíthatunk arra, hogy kapunk tőlük adományt.

Nem feltétlenül pénzre, sokkal inkább használati tárgyakra számíthatunk.

Csak mondja, és mondja...

18058041_1874363622832090_2754053809329737127_n.jpg

Van, aki szereti a bőbeszédű embereket, van aki meg a falra tudna mászni tőlük. Ez igazából attól függ, hogy mi milyenek vagyunk, de a pillanatnyi lelkiállapotunk is befolyásolja.

Ha nem tartozunk a beszédesebbek közé, jobban szeretünk csak lényeges dolgokat megvitatni, rémálom lehet egy olyan munkatárs, aki csak addig csukja be a száját, amíg levegőt vesz.

 

Jó lenne az ilyen dolgokat előre tudni. Némelyik ember saját magát sem ismeri annyira, hogy ha felteszik neki a kérdést, „Én egyfolytában beszélek, imádok csevegni, nem foglak zavarni?” akkor jól válaszoljon. Ha válaszul elhangzik a „Én is szeretek beszélni” bűvös mondat, akkor a fecsegős kolléga felhatalmazva érzi magát a vég nélküli beszédre.

 

Eddig azt hittük magunkról, szeretünk beszélni. És még ebben a hitben vagyunk néhány napig. Utána már zavar az állandó csevej, hogy minden apró részletet tudunk a családjáról, a gyerekeiről, a szomszédjáról, később már idegesít a látványa is, szélsőséges esetben sor kerülhet veszekedésre is.

 

Ha ismernénk magunkat ez elkerülhető lenne. Pedig elég csak a tükörbe nézni. Ezt naponta többször is megtesszük, de nem tudjuk mit kell szemügyre venni. A felső ajak vastagságát. Ha megnézzük a kolléganőnk, barátnőnk, szomszédunk száját, és a felső ajka vastagabb, akkor az illető szeret beszélni. Nagyon is!

Mihez kell viszonyítani? Saját magunkhoz. Itt jön a képbe ismét az önismeret. Ha például utazok valahova, és a mellettem ülőnek a sajátomhoz képest vastagabb a felső ajka, akkor az illető beszédesebb nálam.

Tehát: utazás közben nem fogok unatkozni, mert szóval tart. Ha el akarom terelni a gondolataimat valamiről, akkor ő ebben partner lesz. Ha vékonyabb a felső ajka, csak akkor fog megszólalni, ha nagyon muszáj. Lehet, hogy unalmas út elé nézünk.

 

Mi van akkor, ha vastagabb a felső ajka, és meg se mukkan? Volt valaki az életében, aki ezt az ösztönös adottságot blokkolta, és emlékeztetjük rá. Egy óvónéni, tanárnéni, barát, kolléga, valaki, aki ezen tulajdonsága miatt a múltban megszégyenítette vagy kínos helyzetbe hozta. Néhány kérdéssel ezt is ki lehet deríteni, és már vége az unalomnak.

 

Bárkit is akarunk az arcvonásai, testbeszéde alapján megítélni, mindig saját magunkhoz kell viszonyítani. Mert bizonyos viselkedést mi váltunk ki az emberekből. A mi viselkedésünk, hozzáállásunk, szeretetünk tükre a másik ember, akivel kapcsolatba kerülünk.

Címkék: Arcolvasás

Árulkodó fotók

arulkodo_fotok.jpg

Régebben időről-időre, főleg családi ünnepek környékén az egyik kedvenc időtöltésem volt elővenni a régi fényképeket, és órákig nézegetni. Sose látott nagynénik, nagybácsik, majdnem elfeledett rokonok néztek vissza rám a néhol már megsárgult, fekete-fehér és színes képekről.

Egy ideje azonban más szemmel nézem a képeket, amelyek olyan dolgokat is elárulnak nekem, mai mások előtt rejtve marad.

 

Az alábbi esetre konkrétan emlékszem, mert az egyik kedvenc színészemmel történt meg, és a végén nekem lett igazam.

 

Egy borongós semmittevős délután nézelődtem a neten, és megakadt a szemem néhány vele kapcsolatos cikken. Éppen az esküvőjét tárgyalta ki a bulvár sajtó, számos fotó kíséretében. Mikor megnéztem a képeket, egy kérdés fogalmazódott meg bennem: mit keresnek ezek együtt? Hogyan érte el a nő, hogy az a pasi elvegye? Valamit tudhat, amit én is tudni akarok! Felkeltette az érdeklődésemet, és nyomon követtem a vele kapcsolatos híreket, de mindig csak a képeket néztem.

Hiába írták az újságok, weboldalak, hogy mézes hetek, meg egyéb romantikus csacskaságok, amikor a képeken tartják a két lépés távolságot. Mint két idegen, akik egymás mellé álltak egy fotó erejéig.

A nő büszke volt a hódítására, amit egy büszke arckifejezés és a férfi vállára tett kezével jelezte a külvilágnak, hogy „Ő az enyém”.

 

Egy ideig nem volt semmi különös körülöttük, megjelentek együtt néhány helyen, fesztiválokon, filmbemutatókon, de a képek nem változtak. A távolságtartás ott volt mindegyiken.

Aztán történt valami, ami miatt újra a címlapra kerültek. Botrányoktól volt hangos a sajtó. Válnak, nem válnak, kibékülnek, minden nap mást írtak.

Rászántam egy délutánt, és egy hónapra visszamenőleg megnéztem néhány száz fotót, videót, riportot, amihez csak hozzáfértem. Utána arra a következtetésre jutottam, hogy hat hónap. Nagyjából hat hónapig lesznek még együtt, utána külön utakon folytatják tovább.

Szívem szerint megírtam volna neki, hogy mit látok a képeken, hogy legyen esélye megmenteni a házasságát.

 

Ezután nem foglalkoztam vele különösebben, de nyomon követtem a híreket. Igaz nem hat hónap múlva, egy kicsit több kellett hozzá, a válóperük volt címlapon, szinte mindenhol.

Nem tudom, hogy segített-e volna nekik, ha a tudomásukra hozom, amit látok, két embernek, akiknek lehet, hogy össze sem kellett volna házasodni.

 

Hogy mit láttam? Ha két ember őszintén szereti egymást, amikor csak lehet, szorosan egymás mellé állnak, megérintik egymás vállát, derekát, és a csípőjük összeér. Ha igazán szeretik és kívánják egymást, akkor, ha még csak a sajtó és a hírverés miatt is csókolóznak, a testük mindenhol és teljesen a másikéhoz simul. Az ösztönök felülírják az akaratot, lehet egy darabig színlelni, de ez hosszú távon kivitelezhetetlen.

Címkék: Párkapcsolat

Egész nap locsog-fecseg

egesz_nap_locsog.jpg

Sokan azért nem kapják meg a vágyott állást, a megpályázott munkát, nem kötik meg az év üzletét, mert a kimondott szavaik nincsenek összhangban azzal, amit a testük mutat.

Vagy nem veszik észre a partnerük valódi mondanivalóját.  Pedig a testünk egész nap locsog-fecseg, egyfolytában az igazat kommunikálja. De annyira belénk nevelték az illemet, hogy „viselkedni kell”, hogy akkor is végighallgatjuk az illetőt, ha a hátunk közepére sem kívánnánk. Mert az illem úgy kívánja. Látszólag türelmesen ülünk, de a testünk elmondja az igazságot. Mosolyoghatunk akármilyen szépen, de ha karba tett kézzel és keresztbe tett lábbal ülünk, ordít rólunk, hogy nem érdekel a dolog, elzárkózunk tőle. Főleg, ha még hátra is dőlünk a székben.

 

Egy direkt értékesítéssel foglalkozó cégnél volt alkalmam személyesen megfigyelni az alábbi szituációt.

A termékbemutatónak vége, mindenkihez odamegy az üzletkötő, aki odahívta az előadásra. Leül mellé, és elkezdenek a termékről beszélgetni. Az üzletkötő a táskáját az ölébe teszi, ráteszi a katalógusát, és kérdéseket tesz fel a leendő ügyfélnek.

Egy ideig beszélgetnek, az üzletkötő kérdez, az ügyfél válaszol. Az ügyfél nemsokára keresztbe teszi a lábát, lábfeje az ajtó felé mutat, karba teszi a kezét, és látszólag még mindig figyelmesen figyel. Az üzletkötő végső kérdésére nemet mond, majd távozik. Az üzletkötő csak ül, és pislog, nem érti mi történt. Körbenéz a teremben, látja, hogy kollégái ugyanúgy jártak – ma nincs üzlet. Ekkor megpillantja egyik munkatársát, aki az ügyféllel rohangál a terméktől a székig, ahol az iratokat, prospektusokat hagyta, majd irigykedve végignézi, ahogy odanyújtja a szerződést az ügyfélnek aláírásra.

 

 

Az ügyfél mellé még mindig jobb leülni, mint vele szemben. Akkor maximum jó elvitatkoznak a termékről, de más nem lesz. A legjobb, ha nem mellé, de nem is szemben ülünk le a tárgyalópartnerrel, hanem a kettő között félúton, kb 45 fokos szögben.

Táska az ölben öreg hiba – védekező effektus. Ott ülünk az ügyféllel szemben, tehát üzletet akarunk kötni, de elzárkózunk előtte. A táskát helyezzük közénk és az ügyfél közé. Ha még egy kissé össze is húzzuk magunkat, akkor egyértelműen azt sugározzuk az ügyfél felé, hogy „félünk tőle”. Ha az ügyfél erősebb személyiség, és ezt észreveszi rajtunk, akkor „megettek minket reggelire” és az üzletnek annyi.

Az ügyfél keresztbe teszi a lábát, a karját – elzárkózik a mondanivaló elől. Nem érdekli az információ, védi magát ellene. A lábfeje abba az irányba mutat, amerre tudat alatt menni szeretne – kifelé az ajtón, de az „illem” még a széken tartja. Csak azt várja, hogy nemet mondhasson, és mehessen végre haza, vagy ahova szeretne.

Munkatárs rohangál a teremben az ügyféllel: nem félt felállni, és megmutatni az ügyfélnek, amire kíváncsi volt, kielégítette az információéhségét. És mivel az ügyfél minden kérdésére választ kapott, megkapta a kedvező ajánlatot, az üzlet megköttetett.

 

Az üzletet megkötő üzletkötő tudott valamit. Észrevette az üzleti partnere tudat alatt felszínre törő szándékát, azzal, hogy figyelt rá. Mindketten ugyanazzal az eséllyel indultak, de csak az egyikük használta ki a testbeszéd adta lehetőségeket.

Címkék: Testbeszéd

Vágyaink tárgya

Mire vágyunk mindennél jobban? Mindenki másra, de egy valamit minden ember szeretne. Belelátni a másik ember gondolataiba. Tudni, mi jár a fejében, mire gondol, mielőtt dönt, megszólal vagy cselekszik. Néhány üzletkötő bármit megadna érte, ha már a tárgyalás elején tudná, hogy  lesz-e üzlet.

 

Gondolom, sokan emlékeznek a „Mi kell a nőnek” c. Mel Gibson filmre. A főhős hallotta a nők gondolatait, amit egész szépen ki is használt. Szép előnyre tett szert a munkában, az övé lett a vágyott projekt, a nők a lábai előtt hevertek. Biztos vagyok benne, hogy legalább egy napra mindenki szeretne a helyében lenni, olvasni a gondolatokban.

 

Van egy jó hírem! Ha nem is olyan szinten, mint a filmben, de a módszer létezik. Sőt! Sok ember napi szinten használja. Úgy hívják, testbeszéd.

 

Mivel a testbeszédet agyunknak az az ősi része irányítja, ami a legkorábban fejlődött ki, még a beszéd kialakulása előtt, nem tudjuk irányítani, felülírni. A testbeszédünk, akár tetszik, akár nem, az igazat mondja. Agyunk testbeszédért felelős része nem tud hazudni.

 

Lehazudhatjuk akár a csillagot is az égről, akár az üzletfelünknek, akár a párunknak, a testünk az igazat fogja mondani. Az már más téma, hogy ő ezt esetleg nem veszi észre. Ha a szavunknak hisz, akkor szerencsénk van. Ha működik a hatodik érzéke (nők előnyben) akkor megmarad benne egy furcsa érzés a beszélgetés után, hogy „elhiszem, amit mondott, de valami nem stimmel”. Ha pedig tudja és használja is a testbeszéd tudományát, akkor végünk van, lebuktunk!

Címkék: Testbeszéd

Barangolás mesevilágban

A legtöbb gyerek szereti a meséket. Hűvös estéken, hétvégéken bekuckózni anya mellé, és hallgatni amint éppen a kedvenc mesehős kalandjait mesélni. Miért ne lehetne az ilyen meghitt mesés délutánokat, estéket egy kicsit tanulásra is fordítani. Csak úgy, játékosan.

 

„Jól választ, aki Mán-Várhegyi Réka és Tasnádi Emese meséit választja kisiskolás gyermekének a nyárra, avagy később az őszi, fáradt estékre. Ráadásul Tőkés Maris kiváló szövegértést támogató feladatait is megnyeri velük. A Logico Piccolo Meseolvasó feladatcsomagja ugyanis egyesíti az élményszerű meseolvasást és az értő olvasást.”

 

Szabó Ágnes témában írt cikkét az alábbi linken érhetitek el és olvashatjátok tovább.

 

http://www.fejlesztemagyerekem.hu/single-post/2016/07/30/Untitled

Címkék: Vendégségben